Magunkról

Tar Tibor

Üdvözlöm honlapomon, Tar Tibornak hívnak a BME Gépészmérnöki Karán végeztem Gépgyártástechnológia szakon. Több mint 20 éve dolgozom a gépiparban tervezőként. Szakértői eskümet 2016-ban tettem le, igazságügyi szakértőként vagyok bejegyezve az Igazságügyi Minisztériumnál, szakterületem mezőgazdasági gépek gyártása.

2014 óta dolgozom a saját vállalkozásomban, melynek egyedüli tulajdonosa is vagyok, nem áll mögöttem egyetlen tőkés befektető sem. Az elvégzett munkáért, az átadott gépekért én vállalom a felelősséget. Ebből élek és hosszú távon is ebből fogok megélni, így egyértelműen következik, hogy elsődleges célom az ügyfeleim teljes megelégedettsége.

Számomra és fiatal mérnökcsapatom számára is minden ügyfél és minden megbízás ugyanolyan fontos az egyszerű alkatrészek megrajzolásától a komplett célgépek technológiai fejlesztéséig.

Aki már igénybe vette mérnöki irodám szolgáltatásaink valamelyikét az tudja, hogy számunkra a megbízás nem ér véget a tervek átadásával, illetve a gépek beüzemelésével, teljeskörű támogatást nyújtunk az évek óta üzemelő gépeinkhez is.

Igyekszünk egyszerű, gyors megoldásokat adni. Szinte minden gépészeti problémára tudunk megoldást, szeretjük a kihívásokat.

Üdvözlettel,
Tar Tibor
ügyvezető