Befúvórács présszerszám


Érdekes feladattal keresett meg egyik megrendelőnk. A feladat az volt, hogy az átadott minta és adatlap alapján készítsük el az adott lemeztermék présszerszámát. A tervezési folyamat a minta 3D modelljének elkészítésével kezdődött, ezután meghatároztuk a szóba jöhető anyagminőségeket, a felületkezelést, a szerelési technológiát (ami jelen esetben ponthegesztés volt).

Esetünkben egy lemezalkatrészről beszélünk, tehát a modellalkotás után elkészítettük a munkadarab terítékét. Élve a kor egyik igen elterjedt – és ebből adódóan megfizethető – technológiájával a terítéket lézervágással készítettük el. Ennek a technológiának az az egyik előnye, hogy kis darabszámok - tehát mintagyártás esetén - is elfogadható áron van, és viszonylag gyors illetve az időközi módosítások nem járnak hatalmas szerszám módosítási költségekkel.

A szükséges számítások elvégzése után megkaptuk az alakításhoz szükséges erőszükségletet, a visszarugózás mértékét. Ezen adatok birtokában nekiláttunk a szerszám megtervezésének, és gyártási dokumentációjának elkészítéséhez.

A tervek alapján elkészült szerszámmal – mint minden tisztességes szerszámmal – ezzel is készítettünk néhány elősorozati mintadarabot. Az elkészült nullszériás minták vizsgálata után még kellett végezni némi „finomhangolást” a szerszámon, és a terítéken is, de a végeredményről nyugodtan kijelenthető, hogy az átadott mintánál szebb kivitelű lett. Az illesztések a csatlakozó felületeknél hibátlanok, porfestés után szinte láthatatlanok.

Az elkészült mintadarabokat laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették, ahol vizsgálták az áramlási viszonyokat, a geometriai jellemzőket, küllemet, az illesztéseket. A vizsgálat minősítése kiváló tehát megkezdődhet a sorozatgyártás.

Természetesen, mint minden irodánk által tervezett szerszámhoz, és készülékhez, úgy ehhez a szerszámhoz is készült, tervezői-, és teljesítmény nyilatkozat, műszaki leírás, beállítási utasítás, teljes gyártási dokumentáció, szerelési ábragyűjtemény alkatrészjegyzékkel. Melyeket digitális formátumban átadtunk a megrendelőnknek.


Befúvórács présszerszám
Befúvórács présszerszám
Befúvórács présszerszám
Befúvórács présszerszám
Befúvórács présszerszám
Befúvórács présszerszám

További referencia munkáink